Mégis jó a szaporulat. A nagy karácsonyi családi összezártságban rájöttem - nem először-, hogy milyen jó, hogy az unokaöcséim hozzánk születtek le. Szerintem nagyon jót tettek mindegyikőnk jellemének, külön-külön. És valahogy úgy érzem, hogy ők NAGYON JÓ LELKEK. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a mai napig képesek kikészíteni egymást, a nagyobbik duzzogó és nyerítő kamasszá vált, a kicsi folyton grimaszol és nyivákol, ha valami nem tetszik neki. Egyszerűen rájuk nézek, és azt érzem, hogy ők nagyon jó lelkek.
Amúgy persze gyerekek, és súlyos sütemény-függésben szenvednek: az elmúlt szűk 8 napban főként ők pusztítottak el egy komplett diós-mákos bejgli készletet, egy tepsinyi zserbót, egy tepsinyi mogyorós sütit (én gyártásom); háromszoros adag vaníliás linzert (én gyártásom), egy óriási tortát (én követtem el), egy nagyon nagy adagnyi mákos linzert, és az újabb mézeskalács és egyéb linzerek is fogyóban voltak, mikor eljöttem. A tesóm egyszer kísérletezett, hogy kitesz dekorációnak egy kosárkában szaloncukrot, aztán mikor látta, hogy az est végére lelegelték, inkább elzárta az édességet több kilónyi csokoládéval egyetemben, mert azok sem lettek volna biztonságban.
Rájöttem, hogy ebben a korban (7 és 12 évesek) is lehetnek nagyon jófejek a gyerekek, nem csak a pelenkában garázdálkodó kis ősemberek a nyoszorgatnivalók. És az a klassz, hogy most még hajlandóak a nagy családi ölelésre (a nagy mások előtt már nem, de ez a korral jár...).
A kicsi durván ráver a korosztályára, ami a tájékozottságot illeti - a tanító néni ezt külön megemlítette a tesóméknak. Egyik este úgy fektettük le, hogy nekem megsúgta, hogy reméli, sok könyvet kap majd ajándékba (!!!), éééés: a fa alatt azonnal lehántotta a papirost a könyvekről, sőt vacsizni sem nagyon akart jönni, mert már az új szajrét nézegette. A legkeményebb viszont az, hogy csak nekem több mint 200 oldalt kellett neki felolvasnom a Gergő-sorozat első kötetéből. Néha megkérdezett egy-két szót, mint "ispotály", de miközben bőszen babázott (én csak így hívom a playmobilos katonák glédában való felsorakoztatását és egymás közötti megmérettetését), figyelt is, és szépen el tudta mondani, mit hallott, amikor kikérdezgettem a fontosabb momentumokat. Sőt: a kicsi nem csak süti-, de mesefüggő is. Ha volt egy kis szabadideje az egyéb játékai mellett, azonnal odaosont hozzám, és sutyorogva elhívott olvasni a szobájába. Azért engem, mivel én "élvezettel olvasok" :-)).
A nagyobbik is okos és jóképességű, csak jelenleg a saját figyelmetlenségével gyűlik meg a baja: szeretne hatosztályos gimibe menni, ezért a tesómék próbafelvételiket íratnak vele, de egy rakat pontot a saját figyelmetlensége miatt veszít. Tesóm nagyon odavan, mert szerinte a mai világ már nem olyan, és a kisgyerekeknek is meg kell küzdeniük, hogy a jobb helyekre juthassanak be - egy "rosszabb" suliban esélyük sincs, hogy...(itt mindenki gondolja ki a megfelelő magyarázatot). Én úgy gondolom, hogy az unokaöcsémmel az fog történni, amit ő maga választott magának tudat alatt, és az nagyon jó lesz neki. Akkor is, ha a felnőttek egyelőre ezt nem látják át. Ha felveszik, úgy is jó lesz - és ha nem, úgy is.
Persze a srácok hatalmas érdeklődésüket egyáltalán nem a tananyagra szeretnék fordítani, hanem az életből (lásd: dokumentumcsatorna, kutyaiskolába járás, sporttábor, és wii-zés) szeretnék felcsipegetni a tudás morzsáit. Amit a szüleik jelentősen korlátoznak. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy szerintem nagyon kevés gyerkőc van manapság ebben az országban, akikre ennyire odafigyelnének a szüleik lelkileg is - nagyon sokat foglalkoznak velük.

Így bizony. Nagyon kevés...
VálaszTörlés