2014. január 8., szerda

aki bujjék, és aki nem!

Na, hát akkor minden kedves virtuális olvasómnak "boldogságos" újévet kívánok!
Régen nem írtam, és ez most sem volt véletlen.
Mivel kétfelől is elkezdtem támadni a tudatalattim tartalmát - na, ez olyan pszichósan hangzott, brrr...Szóval mivel járok egyéni terápiára, és csoportfoglalkozásokra is, így az egyéb, és némileg hanyagoltabb tevékenységeim, és háromféle papír-alapú jegyzeteim mellett elég nehézkes lenne naponta írogatnom.
És a hangulatom sem olyan.
Összességében sokkal jobbnak és erősebbnek érzem magam, de ez valószínűleg a nagyon mélyréteget érinti, mert maga az önismeret olyan erőteljes változásokat idéz elő, amit szinte naponta lehetne újraírni. Ez azért nagyon extrém, mert lelki folyamatokról beszélünk (vagyis írok...). A lelki folyamatok pedig alapvetően a tudat mélyén és igen lassan zajlanak.
Először volt egy olyan hónapom, amikor folyton álmodtam, vagyis emlékeztem az álmaimra, és ez nagyon megviselt, mert folyamatosan fáradtnak éreztem magam. Aztán annyira kifáradtam, hogy szinte semmit nem voltam képes fölidézni az álmaimból. Év végén én is játszottam (végre!!!), no és azt se felejtsük el, hogy a mások játéka is rengeteget ad - nálam pl. remekül működik az ún. "nézői katarzis"; vagyis amikor még csak nem is kapok szerepet, hanem kívülről nézem végig a drámajátékot, és mintegy "rálátásom" lesz valamire, ami segít megértenem a saját életemből valamit. Megértés alatt itt nem csak egy szellemi aha-élményre gondolok, hanem egyfajta érzelmi átélést, empátiát, szeretetet is. Ezáltal már a saját sebeim is elkezdenek gyógyulni.
Egyéniben most kezdtük el a belső gyerekkel foglalkozni. Nekem sajnos nagyon sérült a belső csecsemőm, így ezzel azt tippelem, hogy 3-4 hónapot is kell majd foglalkozni. Oh, egy apróság: a foglalkozni nem azt jelenti, hogy kéthetente eljárok 1-1 órára a terapeutához, aztán "csókol anyád, Boris!" - hanem házit kapok, és lehetőség szerint az ott megtapasztaltakat kell naponta gyakorolni. Ez általában egy ott, relaxált állapotban létrehozott érzet felidézése; de emellett mindig beszélgetünk is, és amit én nagyon szeretek, hogy nagyon egyszerű, praktikus magyarázatokat és tippeket kapok. Mindez szintén csak akkor ér valamit, ha utána a gyakorlatban is alkalmazzuk: naponta, akár egy konfliktushelyzet után is érdemes végiggondolni a megbeszéltek szerint a viselkedésünket. (Közben észrevettem, milyen hülyén fogalmazok: általánosítok, ugyanakkor magamra vonatkoztatok. Bocs, fáradt vagyok.)
Örülök, hogy végre tükrözés révén, a gyakorlatban, ill. egy számomra hiteles szakember révén képet kaphatok a működésemről.
Tényleg igaz ugyanis, hogy én egy aaaannyira okos és intelligens, túlművelt nő vagyok - aki annyi, de annyi könyvet olvasott...De dacára minden olvasmányélménynek; ember legyen a talpán, aki korrektül, könnyedén és önámítás nélkül képes önmagára vonatkoztatni a dolgokat. Ja, és még valami: az intellektuális felismerés, belátás csak az első lépés. Attól sajnos semmi nem oldódik meg. A léleknek konkrét érzelmek megélésére, kifájására, elengedésére és új érzelmek bevitelére; tehát olyan stratégiára van szüksége, hogy amikor a hétköznapokban ismételten benyomódnak a  fájdalomgombok (mert azok életünk végéig be fognak nyomódni...), akkor már máshogyan tudjon rá reagálni, és így minőségibb életet tudjon élni. Én is!!! :-)
Hát, erre jó egy jó csoportfoglalkozás, meg egy jó egyéni terápia. Alapvetően egészséges embereknek is; mivel általában nagyon-nagyon kevés az az ember, aki élete első 24 évét egyetlen trauma nélkül megússza. Átlag egészséges felnőttek általában sokszorosan sérültek, és gyakran nem képesek felnőtt módon működni. De ezen lehet változtatni. (Direkt nem írtam százalékot, és fennhagytam a lehetőséget, hátha mégis akad olyan, aki nem...)
Képzelni persze bárki képzeleghet bármit magáról; én már inkább mindenkit meghagyok a hitében (kinek-kinek hite szerint, mint tudjuk)...

Engem már magam érdeklem.
Valahogy a sűrű álmok, és az, hogy be kellett látnom, hogy minden intellektuális igyekezetem ellenére a testem bölcsebb nálam, és nem kontrollálhatom korlátlanul; ez kissé érzékenyebbé, és talán alázatosabbá tett.
Talán említettem a lúdtalpamat és a bokafájásokat - amik azóta sem múltak el; és milyen érdekes - a kezdeteket az egyéni terápia kezdetére tudom tenni. Ja, és a bal bokám/sarkam/ujjaim fájnak. Ja, képesek bizonyos témákra ráfájni...Ja, és annyira ráhangolódtam a témára, hogy a héten a csecsemőkori élményeim "tudatosítása" végett komoly gyomor-és hasfájdalmaim lettek. Amik azóta is, ha szóba kerül a téma, megjelennek...De bizakodó vagyok: ha  megfejlődöm magam, akkor a fizikai tünetek is elmúlnak.

Az álmaim nagyon biztatóak: a mélyben gyors paradigmaváltás és nagytakarítás zajlik. Ezzel kapcsolatban szeretnék elmesélni egy igen örvendetes dolgot: karácsonykor elolvastam egy exekről szóló kézikönyvet - gondoltam, most már nyugodtan tudok rajta szórakozni. Csakhogy: eszembe jutott szegény J., és szabályosan forgott a gyomrom, és áldottam a Jóistent, hogy én mitől szabadultam meg, és micsoda egy mázlista vagyok. Egyszerűen még elképzelni is borzalmas, milyen kapcsolatunk lenne...a "roppant sivár" és "reménytelen" nagyon angolos jelzők arra, amilyen életem lett volna mellette.
Nos, már elég hosszú ideje J. semmilyen formában nem jelent meg álmaimban, de most visszatért - hogy végleg búcsút intsen. Volt már korábban valami búcsú-szerű, és utána nem álmodtam, de most azt hiszem, az utolsó fájó emlékmorzsákat is kitakarítottam. Íme:
Egy erdős tájon voltam, ahol megpillantottam egy idegen házat. Tudtam, nekem semmi közöm a házhoz, de azt is tudtam, hogy J. bent van. De nem akartam bemenni. Helyette inkább kint várakoztam, hogy ha J. majd kifelé jön, akkor észrevesz, és tudunk beszélni (fogalmam sincs, mit akarhattam beszélni vele). És J. kocsival hajtott ki (a kocsiban más személyek is voltak) - és nem vett észre. J. egyszerűen elhajtott az autóval.

Az egy dolog, amikor éreztem álmomban a lezárást. De most, ezután az álom után azt érzem, hogy tényleg (TÉNYLEG) soha többet nem fogok vele találkozni. Most kicsit üres, de már annyira régóta azt éreztem vele kapcsolatban, hogy semmit sem tudnék neki mondani, semmit sem tudnék vele megosztani. Egy idegen. Idegen ház.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése