Lehet, hogy van abban valami, hogy ne ítéljünk elsőre - bele kell kóstolni a másik lelkébe ahhoz, hogy valamit lássunk. Ma elég dühös voltam - több okból, de nagyjából egyik érdekében sem tehettem semmit, mint tudjuk - kis porszem az Univerzum egy kevéssé jelentékeny bolygóján...Éppen eldöntöttem munka után, hogy felavatom a pároló lábasomat, és csinálok benne répát vagy valami zöldséget, és veszek husit, és serpenyőben hirtelen kisütöm zsályával meg szójaszósszal, amikor megszólalt a telefonom. Heteske volt az, hogy tegnap későn ért haza, és akkor írt, de én biztosan nem jutottam a leveleimhez (ebben igaza volt), és ma ráérne. Hááát...tényleg felajánlottam, mint lehetőséget, de ha sejtettem volna, akkor nem így öltözöm fel: szerintem a szoknya túl bő volt rám, így nagyjából másfélszer akkora lett a derekam, és a felsőm hatezer éves (egy archeológus is megirigyelhetné!)...Nagyjából tehénnek éreztem magam, aki reggel parfümözte be magát utoljára, leizzadt a kabátjában, ami túl meleg ehhez az időjáráshoz, a sminkjét nem korrigálta délután, és a szájfényét is otthon hagyta...de Istennek ez is jó lesz, gondoltam. Úgysem kell tetszenem neki, mert már elsőre sem tetszettem...Beleegyeztem. Azért menet közben besurrantam a mosdóba, hátha sikerül valamit javítanom magamon, de mindössze egy szemcsillámra futotta, mivel a pirosítót még soha nem tettem fel ujjbeggyel - merész kaland lett volna elsőre bohócos orcákkal beállítani, nemde?
A metrón azt mondogattam Istennek, hogy erre én még nem vagyok felkészülve, jaj-mit-tegyek-jaj-mit-tegyek...Aztán jött. Az arca még gyűröttebbnek tűnt, és nem olyan magas, mint hittem (úgy 180 körüli); enyhe pocival, különösebb izmok és testszőrzet nélkül. Ha most egy férfi is belekukkantana ebbe az irományba, akkor valószínűleg két dolgon is elcsodálkozna: hogyan lehet egy felöltözött fickóról ennyi mindent megállapítani? És másodszor: ha nem érdekel (és hivatalosan nem érdekel), akkor minek egyáltalán a külsejét nézegetni?! Mi, nők, ugyebár tudjuk, hogyan kell egy karszőrzet és egy félig nyitott ingnyak alapján egyéb testrészekre következtetéseket levonni, és még mielőtt valaki bármivel is megvádolna: igenis, fontos, hogy a partnert minden szempontból vonzónak találjuk. Persze nem karszőrzet alapján választasz, de az fontos, hogy ha ránézel, milyen érzeteket kelt az a kar; taszít, vagy vonz (bár ez talán inkább az aura). Az én élményem inkább pozitív, mint negatív; noha nem az esetem, de inkább vonzó, mint nem.
A beszélgetés azonban abszolút zavarba ejtett: három és fél órán át beszélgettünk úgy, hogy egyikünk sem vette észre az idő múlását (nem tudom, hogy csináltuk!), és nem felületes témákról. Itt aztán volt minden, Heteske nem kegyelmezett: tényleg végigvette a keresztényi alapelveket, bár elhatárolódik az "ún. keresztényektől"; teljesen Jézus és a Biblia körül forog a hite. Úgy, hogy sok minden egyebet is elolvasott, kipróbált. Nagyon pragmatikusan áll a témához, de már letette a voksát egy irányba. Viszont nagyon tetszett neki a kísérletező hozzáállásom - sok dologban azonosan vélekedünk Istenről. Meséltem neki az asztrológiáról, reikiről - próbáltam egy-két homályosabb pontot eloszlatni benne, vagy tisztázni ezekről a dolgokról, egészen toleráns volt. Természetesen szót ejtett a Sátánról is - ekkor azért kicsit aggódtam, hogy majd ijesztgetni akar, de mesélt érdekes megszállottsági eseteket. Mondta, hogy ezt a részt nem nagyon szeretik az emberek, de én kifejezetten izgalmasnak tartottam. Kicsit olyan volt, mintha valamiféle terven menne keresztül velem kapcsolatban, nem tudom...Ugyanakkor furcsa érzések is kavarogtak bennem. Egyfelől rájöttem, hogy miért találkoztunk most: nekem olyan szakaszban van az életem, hogy pontosan ez kellett; hogy hívja föl a figyelmemet ne egyszerűen a dolog veszélyességére, hanem arra, hogy Isten mindenkor gondoskodik rólam, és bízzam benne. Heteske nagyon elkötelezett, mély, és úgy éreztem, hogy szörnyen szigorú. Elköteleződést fog indukálni bennem az én személyes feladatom iránt. Kíméletlenül.
Bennem nagyon kettős, vívódó érzéseket váltott ki; nem értem, minek foglalkozik velem valaki, akinek nőként nem kellek; spirituálisan nagyon felajzott az egész délután; és ott bújik meg mögötte egy hatalmas pánik-érzés a visszavonhatatlantól. Elhívott nem csak gyülibe (ezt egyelőre passzolom), hanem egy pszichologizálós beszélgetős vacsorapartira -ez inkább megfogott, és megjegyezte, hogy amúgy is összefuthatnánk - ez szintúgy tetszik, amúgy is maradtak még kérdéseim, nem csak hittel kapcsolatban. Egyébként valóban elvált, ahogy kolléganőm említette (most éppen egy lakótárssal bérel egy lakást), és anno a neje megcsalta...Visszatérő motívum: B-t is megcsalta a menyasszonya.
A helyzet pikantériája: az est végén megkérdezte, hogy imádkozhat-e értem. Ránéztem: hát, ilyet még sosem kért tőlem férfi! Ott helyben elmondott egy hosszú, kötetlen imát értem. Cserébe én is felajánlottam, hogy küldök neki este energiát. Nem tiltakozott. Ez kedves volt tőle. Tudom, ez a bejegyzés nem sikeredett sem humorosra, sem túl megrázóra, de mentségemre legyen szólva: nagyon friss az élmény és eléggé összezavarodtam. (De mit akar tőlem Isten?!)

Elgondolkodtató ez a bejegyzésed...
VálaszTörlés